Kulcsod a történelmi Győr vármegye északi részén, közvetlenül Komárom vármegye határán fekszik. Természetföldrajzi szempontból a falu a Kisalföldnek a Csilizköz nevű tájegységében, a Duna bal partján, az Öreg-Duna és a Csiliz-patak közé ékelődve helyezkedik el. A folyam a múltban gyakori áradásaival megnehezítette a település lakóinak életét, viszont a halászat és a hajózás fejlődését tette lehetővé. A Duna magas vízállásakor többször előfordult, hogy a hatalmas folyó felduzzasztotta a Csiliz-patak vizét, és ez okozta az áradását. A Csilizköznek a Kulcsod körüli részét "Agyagosnak " is szokták nevezni. Ennek az lehet az oka, hogy a patak a Dunába való ömlése előtt eléggé eliszaposodik. Ennek ellenére a község határában jó minőségű termőföld van, például búza és kendertermesztéséről már Fényes Elek is megemlékezett az 1851-benn kiadott "Geográphiai szótár"-ban.

    A települést az írott források először 1252-ben említették, amikor IV. Béla király a királyi udvarnokok Kulchud nevű lakóhelyét, azaz Kulcsodot, a túróci premontrei prépostságnak ajándékozta. Egy 1268-as oklevél a falut Komárom vármegyéhez tartozó majorságként (villaként) emlegette. Luxemburgi Zsigmond 1405-ben megparancsolta a komáromi főispánnak és várnagynak, hogy a várhoz tartozó kulcsodi nemeseket - bár szabadságleveleiket elveszítették - régi kiváltságaikban és szabadságukban hagyja meg. Ebből az oklevélből kitűnik, hogy a premontrei rend birtokait valójában nemesek használták. I. Ferdinánd Kulcsodot 1535-ben a pannonhalmi bencés főapátságnak adományozta, akik 1848-ig a község jogi birtokosai voltak. Egy 1612-es panaszlevélben a kulcsodi nemesek Győr vármegye közgyűléséhez fordultak tiltakozásképpen Forgách bíbornok Csilizközben tartott erőszakos tizedszedései miatt. A kulcsodi nemesek a XVI. században református hitre tértek át, s ezt mindvégig megtartották. Az 1784-es népszámláláskor 231 lakója volt a településnek, s ez a lélekszám 1850-re már 320-ra emelkedett. Az 1850-es népszámlálás szerint a község valamennyi lakója református vallású volt. A XIX. század második felében a falu gyorsan fejlődött.
 A gyarapodás ütemét azonban az 1876-os és 1880-as áradás évekre visszafogta. A katasztrófa a Duna vízszintjének óriási mértékű emelkedésével kezdődött, s ez a Csiliz-patak szintjét is megemelte. A nagy árvizek miatt a kis pataknak tűnő Csilizt is szabályozni kellett, s a meglévő töltéseket is emelni kellett. Az 1920-as Trianoni békeszerződést követően a falu az újonnan létesülő Csehszlovák államhoz került, amelynek következtében az egész környék komoly gazdasági károkat szenvedett el. Az új államhatárok a kis falvakat elvágták Győrtől, Pozsony viszont eléggé messze volt tőlük. Így Kulcsod is perifériás helyzetbe került. Az első bécsi döntés nyomán a község ismét visszakerült Magyarországhoz. A medvei Duna-híd megépítésével a kormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy Csilizköz ismét bekapcsolódjon az ország gazdasági vérkeringésébe. A II. világháborút követő párizsi békeszerződés nyomán Kulcsod ismét Csehszlovákiához került. A falut 1965. nyarán ismét árvíz fenyegeti, és a tragédia 1965. június 17-én délelőtt 10 órakor be is következett. Az ár teljes levonulása után országos összefogással hatalmas újjáépítési munka bontakozott ki, így néhány hónap alatt közel 60 ház épült fel. És a hónapok múlásával fokozatosan visszatért a megszokott élet.