Történelem |
Kulcsod a történelmi Győr vármegye északi részén, közvetlenül Komárom vármegye határán fekszik. Természetföldrajzi szempontból a falu a Kisalföldnek a Csilizköz nevű tájegységben, a Duna bal partján, az Öreg-Duna és a Csiliz-patak közé ékelődve helyezkedik el. A folyam a múltban gyakori áradásaival megnehezítette a település lakóinak életét, viszont a halászat és a hajózás fejlődését tette lehetővé. A Duna magas vízállásakor többször előfordult, hogy a hatalmas folyó felduzzasztotta a Csiliz-patak vizét, és ez okozta az áradását. A Csilizköznek a Kulcsod körüli részét "Agyagosnak " is szokták nevezni. Ennek az lehet az oka, hogy a patak a Dunába való ömlése előtt eléggé eliszaposodik. Ennek ellenére a község határában jó minőségű termőföld van, például búza és kendertermesztéséről már Fényes Elek is megemlékezett az 1851-benn kiadott "Geográphiai szótár"-ban. A települést az írott források először 1252-ben említették, amikor IV. Béla király a királyi udvarnokok Kulchud nevű lakóhelyét, azaz Kulcsodot, a túróci premontrei prépostságnak ajándékozta. Egy 1268-as oklevél a falut Komárom vármegyéhez tartozó majorságként (villaként) emlegette. Luxemburgi Zsigmond 1405-ben megparancsolta a komáromi főispánnak és várnagynak, hogy a várhoz tartozó kulcsodi nemeseket - bár szabadságleveleiket elveszítették - régi kiváltságaikban és szabadságukban hagyja meg. Ebből az oklevélből kitűnik, hogy a premontrei rend birtokait valójában nemesek használták. I. Ferdinánd Kulcsodot 1535-ben a pannonhalmi bencés főapátságnak adományozta, akik 1848-ig a község jogi birtokosai voltak. Egy 1612-es panaszlevélben a kulcsodi nemesek Győr vármegye közgyűléséhez fordultak tiltakozásképpen Forgách bíbornok Csilizközben tartott erőszakos tizedszedései miatt. A kulcsodi nemesek a XVI. században református hitre tértek át, s ezt mindvégig megtartották. Az 1784-es népszámláláskor 231 lakója volt a településnek, s ez a lélekszám 1850-re már 320-ra emelkedett. Az 1850-es népszámlálás szerint a község valamennyi lakója református vallású volt. A XIX. század második felében a falu gyorsan fejlődött. |